A ragadozó halak egészen különleges kihívás elé állítják a horgászokat.
Míg néhányuk igazi harcra hív és kifogásuk hatalmas sikerként tartható számon, addig másokat a horgászok többsége igyekszik elkerülni. Hogy a Magyarországi vizekben milyen ragadozó halak foghatók? Összegyűjtöttük őket jelen ragadozó halak listája gyűjteményünkbe.

A magyarországi ragadozó halak listája

harcsa

Harcsa

A harcsa a Magyarországon legismertebb ragadozó halfajta. Megjelenésének jellegzetessége, hogy teste rendkívül nyálkás, pikkelyek nélküli. Táplálkozása során nem különösebben válogat, mindent megeszik, ami útjába kerül, legyen szó kisebb halakról, rákokról, puhatestűekről, kisebb madarakról. Reszelőhöz hasonlítható, hegyes fogaival könnyen sérülést okozhat, ezért a kifogás során érdemes elővigyázatosan bánni vele.
Kifejlett korára elérheti akár a 1,5 métert is, melyhez tekintélyes súly, 10-15 kg is társulhat.
Az ország valamennyi területén találhatunk olyan vizeket, melyekben sikerrel „vadászhatunk” harcsára, ilyen hely például a Duna, a Maros, a Tisza, a Fertő- és a Velencei-tó.

Horgászati korlátozások:
– tilalmi időszak: május 2-június 15.

Törpeharcsa

A törpeharcsa eredendően egy észak-amerikai halfaj, amely hozzánk 1980-ban lett behozva, annak reményében, hogy nálunk is olyan szépen és gyorsan fog növekedni, ahogyan őshazájában, ezzel kedvezve a sporthorgászoknak. A számítás azonban nem jött be, mivel nálunk a törpeharcsa átlagban nem éri meg azt az életkort, amit őshazájában, így mérete is jóval kisebb, sok esetben alig 5-6 centiméteres. Ezzel szemben ma már legtöbb vizünkben jelentősen elszaporodott, a horgászok legnagyobb bosszúságára, ugyanis a kisebb példányok sokszor ha kell, ha nem horogra akadnak.
Íze egyébként kis mérete ellenére is rendkívül kellemes.

Angolna

Az angolna Európa országaiba részben betelepítéssel részben pedig a nagyobb folyókon keresztül bevándorolva érkezett. Bár a nagyobb tavainkba történő telepítések azok sikertelensége és a vizek faunájának veszélyeztetése miatt megálltak, a mai napig szinte valamennyi álló- és folyóvizünkben találkozhatunk angolnával.
Az angolnák megjelenése jellegzetes, testük hosszú, kígyószerű, fejük kicsi, felülről lapított formájú.
Célirányosan angolnát horgászni kevesen indulnak el, ettől függetlenül, ha a közelben van, viszonylag könnyen horogra akad.
Húsa ehető, sőt egészen ízletes. Érdekesség lehet, hogy emellett bőre is sokoldalúan felhasználható.

süllő

Süllő

A ragadozó halak közül a Süllő a Magyarországon legsűrűbben előforduló fajta, szinte valamennyi folyónkban és tavunkban is megtalálható. A Magyarországon kifogott rekord súlya 10 kilogramm, 90 centiméter volt. Kifejezetten kedveli az oxigéndús vizet, így rá horgászva a zsilipek, átaresztők és duzzasztók környékén érdemes a leginkább próbálkozni.

Horgászati korlátozások:
– minimum 30 cm
– maximum 3 darab / nap
– tilalmi időszak: március 1 – április 30.

Csuka

Csuka

A csuka a halak között viszonylag könnyen felismerhető jellegzetes kacsacsőrszerű szájáról, melyben több sorban helyezkednek el kúpos fogai. Ha sikerül horogra akasztani, elővigyázatosan kell eltávolítani szájából a zsinórt, harapása ugyanis veszélyes lehet. Csukát Magyarország szinte valamennyi édesvizében találni, köztük például a Murában, a Balatonban, a Sajóban, vagy például a Zagyvában is.

Horgászati korlátozások:
– napi maximum 3 db,
– egyedenként minimum 40 cm
– tilalmi időszak: febr.1 – március 31.

balin

Balin

A balin a pontyfélék családjának tagja. A kifejlett egyedek könnyen elérhetik az 50, vagy akár 70 centimétert is. Súlyuk meglehetősen széles skálán, 2 és 6 kilogramm között mozoghat. Aki balinra horgászna, az ország nagyobb vizeiben, a Dunában, a Tiszában, a Balatonban de akár a Velencei-tóban is jó eséllyel próbálkozhat.

Horgászati korlátozások:
– napi maximum 3 db,
– tilalmi időszak: március 1 – április 30.

Géb

A géb a dunai horgászok körében jól ismert halfajta, mely a Fekete- és Kaszpi-tenger és az ezekbe ömlő folyók alsó szakaszaiban őshonos. Magyarországra és a környező országokba feltehetően vándorlással, vagy véletlen, esetleg illegálisan történt telepítéssel kerülhetett. Méretük maximum 8-10 centiméter. Temérdek fajtájával találkozhatunk a Dunában horgászva (békafejű, folyami, kerekfejű géb). Valamennyi fajta közös jellemzője, hogy hátúszójukon fekete folt figyelhető meg,
A fajta jellemzője továbbá, hogy rendkívül falánk és szemtelen. Ha a közelben jár, egészen biztosan felkapaszkodik a horogra.
Mellettük szóljon azonban, hogy remekül használhatók csaliként nagyobb ragadozókra horgászva.

vágó dubrincs

Vágó durbincs

A Vágó dubrincs a kisebb testű ragadozó halak közé tartozik. Mérete általában nem több a 12-15 centiméternél és a 400 grammnál. Fogyasztásra nem igazán alkalmas, csali gyanánt azonban remek lehet a nagyobb méretű halakhoz.
A gyors folyású patakjaink kivételével bárhol találkozhatunk vele.

Horgászati korlátozások:
– tilalmi időszak: március 1 – május 31.

Ragadozó halak listája - sügér

Sügér

A sügért a legkönnyebben az oldalain található fekete csíkokról ismerhetjük fel. Horgászata kevésbé elterjedt hazánkban, ha mégis horogra akasztanánk, gilisztákkal, apróbb halakkal és csontikkal egyaránt megéri próbálkozni. A kisebb méretű példányokkal szinte valamennyi vizünkben találkozhatunk a nagyobb példányok azonban már ritkábbak, főleg tározókban, kavicsbánya-tavakban, nagyobb folyóinkban fordulnak elő. Magyarországon a fél kilós példányok már szépnek mondhatók. (Egyébként meglehetősen lassan növekvő halfajta, nagyjából 7 év elteltével érik csak el a 16-27 cm-t.

Horgászati korlátozások:
– nem vonatkozik rá korlátozás, a sügér mindig horgászható.

Naphal

A naphal Észak-Amerikában őshonos halfajta, melynek Magyarországra kerülését az akvaristáknak köszönhetjük, akik mint szívós, esztétikus díszhalként figyeltek fel rá. A naphal Európai hódítása és tenyésztése keretében eljutott a Balatonba és a Drávába is, ahonnan ma már az egész Duna vízrendszerében megtalálható. Mivel, ahogyan arra neve is utal, rendkívül kedveli a napfényt, elsősorban a tavak, vagy lassabb folyású patakok sekély, partmenti sávjaiban találkozhatunk velük.
Horgászata nem túlságosan trükkös, egyetlen dologra érdemes ügyelni: a csali ne legyen túlzottan nagy, hiszen a naphal meglehetősen kis szájjal rendelkezik.
Mérete ritkán haladja meg a 15 centimétert és bár húsa ízletes, nehezen megpucolható, ezért fogyasztásra kevésbé alkalmas. Akváriumi dísznek azonban tökéletes lehet.

pisztrángsügér

Pisztrángsügér

A pisztrángsügér a naphalfélék családjába tartozik. Őshazája Észak-Amerika, ahonnan az 1900-as évek elején érkezett tenyésztési céllal a Balatonba, majd később a Dunába és a Drávába. Ma ezen vizeink mellett megtalálható a Bokodi-víztározóban, a Pilisvörösvári bányatóban, a Tatai Derítőtóban és egyéb, jellemzően bányatavainkban.
Magyarországon a pisztrángsügérnek nincs nagy horgászati divatja, ritka előfordulása miatt, a horgászok nem igen terveznek pisztrángsügér fogásával. Ennek ellenére egyébként igazi sporthal, nehéz a horogra csalni és ott is megdolgoztatja az embert.
Húsa ízletes.

menyhal

Menyhal

A menyhal különös, békaszerű fejéről és bajszáról ismerhető fel. Húsa szálkamentes, mája pedig kiemelkedően ízletes. A legnagyobb létszámban a Dunában, a Tiszában és a Marosban találkozhatunk vele, de kisebb példányszámban egyéb folyóinkban és a Balatonban is megfordul. A legeredményesebben a hűvösebb, késő őszi, téli hónapokban, valamint az éjszakai órákban tudunk horgászni rá.

Horgászati korlátozások:
– minimum 20 centiméter
– naponta maximum 10 kg

domolykó

Domolykó

A domolykó rendkívül nagy népszerűségnek örvend a magyarországi horgászok körében, annak ellenére, hogy emberi fogyasztásra, rendkívül szálkás teste miatt kevésbé alkalmas. Jellegzetessége, hogy sötét háta ezüstösen csillog, úszói pedig vöröses színűek. Kifogása céljából legyező horgászattal érdemes próbálkozni. A legsikeresebb csalik esetében a pióca és a giliszta.

Horgászati korlátozások:
– minimum 25 cm
– tilalmi időszak: április 15 – május 31.

Ez volt hát a Magyarországon horgászható ragadozó halak listája.

Reméljük, segítségedre lehettünk ezzel a kis összefoglalóval. Most már tudhatod, hogy merre érdemes elindulnod az egyes halfajták horgászatához, kis hazánk területén.

Szívesen horgásznál nálunk?

Ismerd meg a György Birtok horgásztó halállományát!