Az esküvők egyik legfontosabb pillanata, amikor hivatalosan összekötik az ifjú pár életét. A vallásos párok esetén az egyházi esküvő során Isten színe előtt fogad egymásnak örök hűséget a leendő férj és feleség, a mindenki számára kötelező polgári szertartáson pedig egy anyakönyvvezető adja össze a jegyespárt. Ezeken az eseményeken a menyasszony és a vőlegény arcán még látszódik az izgalom, a vendégek elérzékenyülnek, mindenki nagyon ünnepélyes és meghatott. A két fél családtagjai rokonokká válnak, az ifjú pár sorsa pedig innentől kezdve életük végéig összefonódik. Ez az alkalom szimbolizálja összetartozásukat és jelenti közös útjuk nyitányát.
Ha ti is elszántátok magatokat erre a fontos lépésre és belekezdtetek az esküvőszervezésbe, felmerülhet bennetek néhány kérdés. Ebben a cikkünkben a polgári szertartás kapcsán gyűjtöttünk össze nektek néhány fontos információt, reméljük hasznát veszitek majd a szervezés során.
Mit kell elintézni a polgári szertartás előtt?
A polgári szertartás előtt több fontos teendőt is el kell intéznetek. Az első ezek közül, hogy 31 nappal a nagy esemény előtt be kell jelenti a házasságkötési szándékot. Ezt az ország bármelyik anyakönyvi hivatalában megtehetitek, lakhelytől függetlenül.
Nagyon fontos, hogy az alábbi iratok ne maradjanak ki a bejelentkezéskor:
– mindkettőtök részéről érvényes személyi igazolvány,
– lakcímkártya,
– születési anyakönyvi kivonat,
– elvált személy esetében jogerős bírósági végzés az elválás tényéről vagy özvegység esetén halotti anyakönyvi kivonat az elhunytról,
– a tanúk személyi igazolványának és lakcímkártyájának másolata.
Ha a bejelentkezés során megállapítják, hogy nincs törvényes akadálya a házasságkötésnek, akkor szükséges lesz nyilatkozatot tennetek az esetleges névváltoztatásokról és a születendő gyermek vagy gyermekek vezetéknevét is ekkor kell megadnotok. Érdemes kész tervvel előállni a polgári esküvő menete kapcsán, hiszen itt fogjátok azt megbeszélni, illetve az anyagiak is szóba kerülnek majd, természetesen beleértve az esetleges plusz szolgáltatásokat is.
A polgári esküvő ára 205
Több szempontot is figyelembe kell venni ennek a kérdésnek a megválaszolásakor. Már csak azért is, mert országunkban nincs egységesen szabályozva a polgári esküvő ára 2025-ben. Természetesen nem mindegy, hogy az ifjú páron kívül csak a két tanú lesz-e jelen vagy vendégeket is vártok erre az eseményre, illetve hogy milyen extra szolgáltatásokat szeretnétek igénybe venni.
Egyes helyeken számít az is, hogy a hivatali időn túl vagy belül kerül sor az alkalomra, lényegében minden településnek a helyi rendelete írja elő a polgári szertartás árát. Az alapszolgáltatás vagy ingyenes, vagy minimális összegű, 8-10.000 forint közötti. Ha kihelyezett helyszínre szeretnétek kihívni az anyakönyvvezetőt, akkor körülbelül 50.000 forinttól kezdve mondhatnak árakat.
Az alapszolgáltatást akkor érdemes választani, ha fontosabbnak tartjátok az egyházi esküvőtöket, arra hívjátok a vendégeket, az állami, hivatalos részt pedig egyszerűen, tanúk jelenlétében szeretnétek megtartani. Ilyenkor lényegében csak alá kell írni a szükséges papírokat. Vannak, akik szertartásvezetőt kérnek fel, hogy az általuk kiválasztott helyszínen sokkal személyre szabottabb esküvőjük lehessen, de ebben az esetben is el kell menni egy anyakönyvi hivatalba 2 tanú kíséretében.
(Birtokunkon gyönyörű tópart esküvői helyszín áll rendelkezésetekre, ha a szabad ég alatt szeretnétek kimondani a boldogító igent.)
Mi a polgári esküvő menete?
A polgári szertartás menetének több forgatókönyve is létezik. Természetesen anyagi vonzata van a különböző extra szolgáltatásoknak, kéréseknek. A kötelező elemek, nagyjából ebben a sorrendben zajlanak: bevonulás, az igen kimondása, az ifjú pár és a tanúk aláírása, gyűrűhúzás, az anyakönyvvezető beszéde, kivonulás.
A polgári esküvő menete során extra szolgáltatás lehet például saját zenét választani a bevonulásra, a kivonulásra és a szertartás alatt szóló zenéről is dönthetünk – ezekben az esetekben érdemes figyelni arra, hogy elvigyük a hanganyagot a szertartás helyszínére. Extra lehet továbbá a gyűrűhozó választása; homoköntés; gyertyagyújtás; a pár fogadalmai egymásnak; szülőköszöntés; saját vers, ének, hangszerek beépítése a szertartásba; közös koccintás pezsgővel; lufi felengedés; rizsszórás. Valamennyi extra igénylése esetén annak tárgyi feltételeit a párnak kell biztosítania.
Reméljük tudtunk egy kis támpontot adni a kezdeti bizonytalanságban és hasznotokra válnak a fent olvasottak. Egyszerűbb úgy megjelenni a polgári szertartás személyes konzultációján, ha az ember már bizonyos mértékben képben van a lehetőségekkel és tudja, mire számíthat, sok sikert kívánunk a további esküvőszervezéshez! (Az esküvőszervezés lépései című bejegyzésünkben további hasznos tippeket olvashatsz ehhez!)