A fenekező horgászat az egyik legnépszerűbb horgászati módszer a magyarországi horgászok körében. Ideális pontyfogásra és egyéb olyan halfajták kifogására, melyek elsősorban a víz fenekén, vagy annak közelében keresik táplálékukat.

A fenekező horgászat a horog súlyozásával történik. Lényege, hogy a szerelék bedobása pontosabban végbemehessen, illetve, hogy a csali mindvégig helyben maradjon.

A fenekező horgászat technikája nagyon egyszerű elven működik. A horgon a csali mellett súly is elhelyezkedik, ami lehúzza azt a vízfenékre, illetve egészen közel ahhoz. A súly miatt mélyen fekvő horog megfeszíti a horgászzsinórt, így annak mozgása pontosan jelzi a kapást. Rendszerint a kapás észleléséhez segédeszközt, valamely kapásjelzőt is szoktak használni a pontosabb jelzés érdekében.

A fenekező horgászat nem kizárólag a fenék alján történő horgászatot jelenti, hanem tágabb értelemben inkább fenékközeli horgászatot, ugyanis a súlyok különböző elhelyezésével és különböző lebegtető technikák alkalmazásával a fenék feletti víztömeg is megcélozható ily módon. Ha tágan akarjuk értelmezni a fenekező horgászatot, gyakorlatilag valamennyi technikát ide sorolhatunk, amely nem zsinórra helyezett és lebegtetést nyújtó úszótest jelzi a kapást (mint például a legyezés esetében).

fenekező horgászat

Fenekező súlyok

A fenekezés során használt súlyok rendszerint apró ólomdarabok, esetleg etetőkosarak. Miért ez az anyagválasztás? Az ólom előnye, hogy rendkívül sűrű, így már egy egészen apró darabnak is meglehetősen nagy súlya van, így bedobás során kisebb a légellenállás és nehezebben akad be az esetleg köves aljzatba. Az ólom ellen szól azonban, hogy mérgező nehézfém. Megfelelő alternatívája lehet a vas, az üzletekben azonban meglehetősen hiány van a vas súlyokból, így ha ezt az anyagot választanád, jól jöhet ha van egy kis érzéked a barkácsoláshoz. (Remek vas nehezék gyártható például régi anyacsavarok felhasználásával.)

A nehezék formája az esetek többségében tetszőleges alakú lehet. Folyóvízben azonban érdemesebb laposabb fenekező nehezéket használni, azt ugyanis nehezebben viszi el a sodrás.

A fenekező horgászatban az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő súlyok meg- illetve eltalálása. Egyrészt különböző nehézségű súlyokkal más-más távolságra tudunk dobni. Másrészt a túl könnyű súlyt a víz áramlása könnyedén elsodorhatja. Az sem egyértelműen és minden esetben jó azonban, ha meglehetősen nehéz súlyt használunk, hiszen a túl nehéz súly beleágyazódik a vizek lágy aljzatába, vagy az iszapba, magával húzva a csalit. A rablóhalakat megcélozva kifejezetten hátrány lehet a túl nehéz súly, a nagy ellenállás miatt hamar alábbhagyhatnak a kapások.

Nem jó a kicsi, nem jó a nehéz, akkor melyik a tökéletes súly?

Ezt mindig az adott helyzet és körülmények határozzák meg. Kezdetben elkélhet egy kis gyakorlás, mire kitapasztalod, hogy mikor milyen súlyokat érdemes bevetned a garantált siker érdekében.
Ami biztos viszont, hogy az erősebb áramlású folyókban, a tavakhoz képest nagyobb, nehezebb súlyokat érdemes alkalmazni, hogy a víz ne sodorja távol a szereléket.

Ha megvannak a megfelelő súlyok, állítsd össze a szereléket, helyezd rá a csalit, majd hajítsd a kiszemelt horgászhelyre. Akkor tudod a lehető legpontosabban a kiszemelt helyre dobni a csalit, ha a botot a fejeden át, hátad mögül lendíted meg. (Ügyelj rá, hogy a hátad mögött ne legyen semmilyen akadály.) A lendítést egyre gyorsuló mozgással végezd, majd a megfelelő pontnál megállítva a botot engedd, hogy a nehezék továbblendítse a zsinórt.  Ezt követően várd meg, míg a szerelék a víz fenekére süllyed, majd csévéld fel a felesleges zsineget (de ne teljesen feszesre). Majd dőlj hátra és várd a kapást.

A fenekező módszer a leghatékonyabb állóvízben, vagy lassú folyású vizekben. Megkímélheted magad a felesleges bosszankodástól, ha olyan terepet választasz, ahol sem nagy, sűrű kövek, sem pedig iszapos talaj nem áll majd a súly útjába.

Szívesen kipróbálnád a cikkben olvasottakat?

A György Birtok horgásztó a hét minden napján nyitva áll a horgászok előtt!